Elnök

Dobos Csenge

Dobos Csenge

Sziasztok, Csenge vagyok, harmadéves fizikushallgató biofizika szakirányon. Gólya korom óta az elnökség tagja vagyok. Először általános elnökségi tagként, majd programfelelősként segítettem az egyesület munkáját. Mindkét évben egy remek csapattal volt szerencsém együtt dolgozni, amit egy kiváló elnök fogott össze. Idén nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy az EHB elnöke lehetek. Célom, hogy az elnökség továbbra is olyan jókedvűen és olajozottan működjön, ahogy az előző években. Szabadidőmben rajzolok, festek, kötök, varrok , horgolok, vagy más módokon élem ki a kreativitásom.

ehb-elnok[kukac]mafihe.hu

Titkár

Furuglyás Kristóf
 

Furuglyás Kristóf

Üdv, Furu vagyok. Csekkold a tavalyi bemutatkozásom itt. Semmi nem változott azóta, csak öregebb lettem egy évvel és bölcsebb is talán. Jövőre biztos nem leszek már titkár. Amúgy a régi bemutatkozómhoz a furulyás részt nem én írtam.

ehb-titkar[kukac]mafihe.hu

 

Programfelelős

Mig András

Mig András

Andris vagyok, másodéves fizika hallgató. Főérdeklődési területem az adattudomány, így informatikus fizikus szakirányon tanulok. Már gólyaként bekapcsolódtam az EHB közösségi életébe, akkor mint általános elnökségi tag. Idén, mint programfelelős szeretném folytatni a munkát a szak közösségi életéért. Ha valamit ki kellene emelnem, hogy mit szeretek a Mafihében, a kávéfőzőt mondanám. Ja, meg a király társaságot, ami alkotja azt.

ehb-program[kukac]mafihe.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

Honlapfelelős

Papp János

Papp János

Sziasztok, Jancsi vagyok, másodéves info-fizika specen. Az első évemben ugyan nem vállaltam feladatot az elnökségben de a mafihe rengeteg programján volt szerencsém részt venni. Úgy gondoltam azért jelentkezek az elnökségbe, mert szeretnék vissza is adni az egyesületnek, hiszen nagyon sokat kaptam tőle. A tanulmányokon kívül szeretek eljárni a barátaimmal, és a sorozatokon és youtubeozáson kívül a bűvészet is érdekel. Keress ha bármiben segíthetek!

ehb-honlap[kukac]mafihe.hu

PR-felelős

Takács Roxána

Takács Roxána

Sziasztok! ϱ vagyok másdéves fizikushallgató, fizikus szakirányon.
A Mafihe pályafutásomat általános elnökségi tagként kezdtem a tavalyi évben. Idén is szerettem volna hasznos tagja lenni ennek a közösségnek és a legközelebb a PR-felelős pozíciót éreztem magamhoz. Úgy gondolom nagy hangsúlyt kell helyeznünk arra, hogy az általunk szerveztt programokról, eseményekről a fizikushallgatókat megfelelő módon és kellő kreativitással tájékoztassuk. Fontosnak tartom megmutatnunk az embereknek, hogy a Mafihe a lehető legkirályabb közösség a világon! Én legfőképp ezen a területen igyekszem segíteni az EHB elnökséget. Szabadidőmben szeretek festeni, rajzolni, és bármilyen programra kapható vagyok, legyen az egy izgalmas vetélkedő vagy akár egy laza péntek esti kimozdulás.

ehb-pr[kukac]mafihe.hu

FÓKA-koordinátor

Lőrincz Péter

Lőrincz Péter

Sziasztok, Lőrincz Péter vagyok, negyedéves angol-fizika szakos tanáris hallgató és én vagyok a Mafihe EHB FÓKA koordinátora.

ehb-fokakoord[kukac]mafihe.hu

EHB Ellenőrző Bizottsági tagja

Sarus Balázs

Sarus Balázs

Sziasztok! Sarus Balázs vagyok, elsőéves fizika alapszakos hallgató. A Mafihe EHB Ellenőrző Bizottsági tagja. Azért jelentkeztem tisztségviselőnek a Mafihébe, mert nagyon megkedveltem az egyesület közösségének tagjait és szerettem volna részt venni a Mafihe munkájában. Szabadidőmben sokat sportolok, hiszen verseny szinten triatlonozok. Emellett, már ha marad időm, szeretek olvasni és videojátékokkal játszani.

ehb-fokakoord[kukac]mafihe.hu

 

Általános elnökségi tagok

Juharos Eszter

Juharos Eszter

Sziasztok, Juharos Eszter vagyok, fizika alapszakos gólya. Idén általános elnökségi tagként segítem a Mafihe munkáját. Nagyon megtetszett a szervezet tevékenysége és azonnal tudtam, hogy én is szeretném kivenni a részemet a programszervezésből. A szabadidőmben főleg zenével foglalkozom, koncertekre járok. Mindig kapható vagyok beszélgetésekre és próbálok segíteni, ahol csak tudok.

.

 

Szűcs Máté

Szűcs Máté

Sziasztok!
Szűcs Máté vagyok elsőéves fizika szakos hallgató, idén a Mafihe EHB általános elnökségi tagja.
Azért jelentkeztem, mert nagyon megszerettem ezt a közösséget és így még többet tehetek érte. Szerintem a Mafihe a fizikus közösség egyik legfontosabb része.
Szabadidőmben általában sportolok, olvasok és sorozatokat nézek.
A kedvenc kísérletem, hogy dezodort fújok az alkaromra és meggyújtom azt. Gyors és olcsó szörtelenítés.

.

 

Medveczky Attila

Medveczky Attila

Sziasztok, Medveczky Attila vagyok, elsőéves fizika BSc-s hallgató, általános elnökségi tag. Azért jelentkeztem a pozícióra, mert nagyon jó (és fontos) dolognak tartom, hogy van egy, a fizikus hallgatókat összefogó közösség az egyetemen, és szeretnék ebben minél többet segíteni. Szabadidőmben egészen sok mindent szeretek csinálni, pl. zenélni, koncertre járni, videojátékozni, szerelgetni, építeni dolgokat, stb. És persze egy csomó programra kapható vagyok, ha éppen nincs másnap zh.

 

Archívum