Elnök

Vanó Lilla

Vanó Lilla

Sziasztok, Vanó Lilla vagyok, elsőéves Fizikus MSc-s hallgató. Az elnöki posztot idén töltöm be először, de előtte voltam fél évig általános elnökségi tag, két évig titkár és egy évig programfelelős itt az EHB-ban, úgyhogy nem ismeretlen számomra a “mafihézés”. Nagyon szeretem ezt csinálni, segíteni az embereknek, szervezni a közösségi életet, részese lenni egy nagy, összetartó csapatnak.
Tanulmányok szempontjából kutatófizikus szakirányra tervezek menni, és fúziós plazmafizikával szeretnék foglalkozni. Ha épp nem vagyok elhavazva, akkor olvasok, sorozatot nézek, kirándulok, gólyatáborban vagyok, vagy ha más nincs, akkor az irodában ütöm el az időmet.

ehb-elnok[kukac]mafihe.hu

.

 

Titkár

Juhász Nikolett

Juhász Nikolett

Sziasztok, Juhász Niki vagyok, elsőéves fizika BSc hallgató. Már gólyatáborban megfordult a fejemben, hogy szívesen lennék Mafihe tag, így szívesen vállaltam el a titkári pozíciót, hogy belátást nyerhessek a “kulisszák” mögé.
Profi sorozat- és filmnéző vagyok, de a barátaimra és a sportolásra is időt szakítok amikor csak tudok.

ehb-titkar[kukac]mafihe.hu

.

 

Programfelelős

Rácz Gergely

Rácz Gergely

Sziasztok, Rácz Gergely vagyok, elsőéves fizikus hallgató. Az eddigi rövid ELTE-s pályafutásom előtt jártam már két évet a győri műszaki egyetemre így nem idegen számomra az egyetemi környezet.
Szabadidőmben szeretek barátokkal lenni, sportolni, zenét hallgatni. Ha bármiben tudok segíteni, forduljatok hozzám bátran.

ehb-program[kukac]mafihe.hu

.

 

Honlapfelelős

Rehó Richárd

Rehó Richárd

Sziasztok, Rehó Richárd vagyok, harmadéves fizikus hallgató. Az idei az első alkalom hogy az EHB munkájában komolyabb részt vállalok, honlapfelelősként. Ebben a posztban a dolgom az lesz, hogy ti minél gyorsabban minél frissebb információkhoz jussatok a fizikus hallgatókat érintő hírekről, eseményekről.
Szabadidőmet szívesen ütöm el filmek/sorozatok nézésével, olvasással vagy sporttal, kifejezetten szeretek például túrázni illetve futni.

ehb-honlap[kukac]mafihe.hu

.

 

PR-felelős

Sveiczer András

Sveiczer András

Sziasztok, másodéves fizika BsC hallgató vagyok, elméleti fizikus szakirányon. Tavaly általános elnökségi tag voltam, idén PR-felelős vagyok, vagyis én felelek a programok hirdetéséért és az ajándéktárgyak készítéséért. Ajándéktárgy ötleteitekkel, igényeitekkel bátran forduljatok hozzám.
“Civilben” nem rég elkezdtem krav-magázni, szeretek filmezni (Tarantino, Christopher Nolan, Bruce Willis, Jason Statham, stb.), sorozatot nézni (South Park, Family Guy, The Boondocks, Hannibal, Gotham, stb.). És természetesen szeretem a társaságot, a táncolást, a finom sört, a finom whiskyt.

ehb-pr[kukac]mafihe.hu

.

 

FÓKA-koordinátor

Biricz András

Biricz András

Sziasztok, Biricz András vagyok, másodéves hallgató elméleti fizikus szakirányon. Már gólyaként is megfordult a fejemben, hogy milyen lenne az egyetemen gyakorlatot tartani, milyen lehet tanítani. Azonban ehhez még idő kell, de addig is szívesen vetem bele magam korrepetálások megszervezésébe, lebonyolításába, ezért is jelentkeztem Fóka-koordinátornak. Elsőévesként, első félévben is többször tartottam különféle órákat, vizsgára felkészítőket személyesen, ám nem szervezetten. Ezen poszt viszont lehetőséget nyújt nekem, hogy most megtegyem, amit eddig nem tudtam. A lelkes hallgatótársaimmal megosztva az órák megtartását szeretném elérni, hogy mindenki előrébb jusson, könnyebben vegye az akadályokat, valamint hogy belépve az egyetemre érezze, egy közösség része, akik szívesen segítenek egymásnak.
Törekvésem továbbá, hogy ne csak fizikushallgatók élvezzék a Fóka előnyeit, hanem bármely TTK-ra járó hallgató! Megemlítendő, hogy mentorként nagyon sok embert sikerült megismernem, ráadásul a gólyákkal is szorosabb kapcsolatban vagyok, ami segíti a munkámat.

ehb-fokakoord[kukac]mafihe.hu

 

Általános elnökségi tagok

Tuhári Richárd

Tuhári Richárd

Sziasztok Tuhári Richárd vagyok, fizika Bsc-s hallgató. Általános elnökségi tagként fogom erősíteni az EHB-t. Szívesen segítek mindenben, amiben tudok. Nyugodtan lehet tőlem kérdezni is, legrosszabb esetben találtok még valakit, aki nem tudja a válasz. :D Ilyenkor persze megkeressük.
Szabadidőmben zenélek, gépezek, kimozdulok a barátaimmal, meg még miegymás. Remélem, hogy az elkövetkezendőkben nagyban elősegíthetem az egyesület munkáját, és a csapat hasznos tagja lehetek.

.

 

Bélteki János

Bélteki János

Sziasztok! Jani vagyok, elsőéves fizika BSc-s. Nagyon szeretem a jó közösségeket, és mivel az EHB tagjainak nagy részével már gólyatáborban megismerkedtem, viszonylag gyorsan el is döntöttem, hogy én is a részesévé szeretnék válni. Ha tehetem, nagyon szívesen segítek bárkinek, legyen szó lelkizéséről, vagy jelen esetben programok szervezéséről, a hallgatói élet felpezsdítéséről. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy általános elnökségi tagnak jelentkezem, hogy magam is hozzájárulhassak a Mafihe tevékenységéhez. Sokoldalúnak tartom magam, elvégre szeretek bulizni, benne lenni a programok, események sűrűjében, de a csendes, nyugodt pillanatokért is élek-halok olykor. Imádok kirándulni, túrázni, utazni, filmeket, sorozatokat nézni (itt külön kiemelném a Doctor Who-t), olvasni, társasozni és bár fizikusként talán szokatlan, de szeretem a történelmet is.
Bárkinek bármilyen kérdése, problémája van, keressen bátran, és ha tudok, mindenképp igyekszem segíteni!

 

Archívum