Elnök

Somogyfoki Réka

Somogyfoki Réka

Kedves hallgatók!

Köszönöm a bemutatkozási lehetőséget. Azért is fontos ez számomra, mert most kapcsolódtam be igazán a Mafihe tevékenységébe: idén ősszel ugyanis megválasztottak az ELTE Helyi Bizottság elnökének. A hallgatói élet mellett fontosak számomra a saját tanulmányaim is, amivel jól haladok másodévesként az elméleti fizika szakirányon. Szabadidőmben néptáncolok, koncertekre járok vagy a családommal vagyok. Keressetek bátran!

Azt szeretem a legjobban a Mafihében, hogy közösséggé formál, kapcsolatot teremt évfolyamok, sőt, városok és intézmények között. Ja, és van forró tea.

A kedvenc fizikusom Tesla, mert hihetetlenül őrült volt, és szerelmes volt egy galambba.

A kedvenc mafihés eseményem elnökként természetesen mindig az épp soron következő elnökségi ülés.

ehb-elnok[kukac]mafihe.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Titkár

Farkas Lili

Farkas Lili

Sziasztok!

Fizika BSc-s hallgató vagyok, most kezdtem a második évemet. Nem ismeretlen számomra a Mafihe EHB, ugyanis tavaly, gólyaként, szintén én töltöttem be a titkári pozíciót. Jelenleg meteorológia szakirányon tanulok, próbálok ügyesen haladni a dolgaimmal, megtanulni angolul, és a rendelkezésetekre állni, ha kérdésetek van.

Mit szeretek legjobban a Mafihében? Az összetartást, irodai jó hangulatot, kölcsönös segítségnyújtást, barátságok és szerelmek születését, na meg persze a sok mosogatást a többiek után. :)

A kedvenc fizikusom Joule, mert iszonyat elvetemült, hogy még a saját nászútján is a fizikával foglalkozott: egy vízesés tetején és alján próbált hőmérsékletet mérni egy állítólag 100+ méteres hőmérővel, hogy bizonyítékot találjon a munka és a hő kapcsolatára. A sztori szerint a felesége addig a kocsiban várt rá.

A kedvenc mafihés eseményem A Tea és Kex, mert mindig érdekes az órákon kívül is találkozni az adott tanárral, arról nem is beszélve, milyen más utána hallgatni az előadásait, hogy jobban ismerjük a magánéletét.

ehb-titkar[kukac]mafihe.hu

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Programfelelős

Meleg András

Meleg András

Tavaly, gólyaként hagytam, hogy beszippantson az ELTE közösségi szelleme, és több diákszervezetben is elkezdtem aktív szerepet vállalni. Remélem, a fizikusoknak szóló programok szervezése egy kiváló út lesz ahhoz, hogy bebizonyítsam, első sorban fizikus vagyok, és csak utána minden más.

Szeretek sportolni, amatőr szinten triatlonozni, vagy éppen filmeket nézni. (Film >>> sorozat.) Másokért dolgozni, küzdeni sokkal jobban tudok, mint magamért. Éppen ezért nem meglepetés, hogy szeretek szervezni, legyen az haveri sörözés, házibuli, vagy egy rögtönzött forradalom.

Azt szeretem a legjobban a Mafihében, hogy úgy érzem, folyton okosabb emberek vesznek körül, mégis befogadnak, és a csapat részének tekintenek, szeretem látni, hogy van hova tartani.

A kedvenc fizikusom Arkhimédesz, mert nem igazán fizikus volt, de messze megelőzte korát, és hozzá kötődik az első kísérletem is, amikor hetedikben egy órai előadásra készülve véletlenül felfedeztem a törvényét, és emlékszem, hogy anno teljesen bezsongtam tőle.

A kedvenc mafihés eseményem a Skü, és hozzá az éjszakai túra. Fizikus esküt csak egyszer tehetünk, és szerintem az is epikus, hogy éjszaka túrázunk, mint a “fizikus hadsereg”, hegynek föl, völgynek le, dalolva, – meg egyebek – egy emberöltőnyi hagyomány egyesül ilyenkor abban az egyetlen estében.

ehb-program[kukac]mafihe.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

PR-felelős

Pesztránszki Márton

Pesztránszki Márton

Sziasztok! Másodéves fizika bsc hallgató vagyok. Idén másodjára vállalok szerepet a Mafihe EHB-ban.

Az én feladatom, hogy az aktuális programjainkat ismertessem veletek és ellássalak benneteket fizikusokhoz méltó pólóinkkal. Azért vállaltam ezt a tisztséget, mert szeretem a helyi fizikás közösségünket és jól esik, ha hozzá tudok tenni valami értéket. Fizika szakon belül a biofizika szakirány érdekel leginkább ezért erre szakosodottam. Szabadidőmet hozzám közel álló emberekkel szeretem eltölteni, velük jókat szoktam beszélgetni, vitatkozni, szeretek moziba, könyvesboltba járni, zenét hallgatni.

A Mafihében az irodát és a közösséget szeretem a legjobban.

Nincs kimondottan kedvenc fizikusom, a hazai feltalálóinkat tudom leginkább közel érezni magamhoz, hiszen ott élek és tanulok ahol annak idején ők. Például Neumann Jánost, aki korszakalkotó dolgokat alkotott számos területen, még tudós társai is a következő módon jellemezték: “A legtöbb tudós azt fedez fel, amit tud, Neumann azt, amit akar”.

A kedvenc mafihés eseményem a Tea és Kex, mert jókat lehet beszélgetni.

ehb-pr[kukac]mafihe.hu

.

 

 

 

 

 

FÓKA-koordinátor

Máthé Marcell

Máthé Marcell

Sziasztok!

Harmadéves fizikus hallgató vagyok. Hosszú ideje szeretnék fizikus lenni, emiatt sok időt fordítok a tanulásra. Persze amikor a szabadidőm engedi szívesen sportolok (kosárlabdázok, futok ,Thai-boxolok), valamint szeretek számítógépes játékokkal játszani.

Azért lettem fóka koordinátor, mert amikor gólya voltam nekem is nagyon sokat segített a FÓKA [Fizika Oktatás az Alapoktól] és amikor ez a tisztség megüresedett, szerettem volna én is segíteni másokon.

Mit szeretek a legjobban a mafihében?

Szerintem az egyetemen nagyon fontos, hogy ne csak mint hallgatók legyünk részese az egyetemi életnek hanem egy közösségbe is tartozzunk azon belül. A Mafihe-ben mindig jó a légkör, gondolok itt a közös teázásokra vagy a közös tanulásokra.

A kedvenc fizikusom Faraday, mivel csupán kísérletekkel különösebb matek tudás nélkül, csakis a megfigyelésekre alapozva nagyon alapos és pontos összefüggéseket tudott feljegyezni az elektromágnesség területein belül.

A kedvenc mafihés eseményem nekem is a Tea és Kex, egy nagyon hasznos és élménydús programnak gondolom, és még sosem bántam meg hogy elmentem rá, mindig jó hallani az oktatók sztorijait és vicces történeteiket amik nagyon inspirálóak tudnak lenni.

ehb-fokakoord[kukac]mafihe.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Általános elnökségi tag

Dobos Csenge

Dobos Csenge

Sziasztok, fizika Bsc-s gólya vagyok.

Azért szerettem volna csatlakozni a Mafihéhez, és általános elnökségi tagként segíteni a munkáját, mert nagyon szimpatikus volt ez a közösség, illetve tetszettek a programok, amik a Mafihe rendezésében állnak, és szerettem volna segíteni ezek szervezésében, lebonyolításában.

Szabadidőmben olvasok, rajzolok, festek. Nagyon élvezek mindenféle kreatív alkotómunkát. Egyenlőre még én is ismerkedem a Mafihével, de ha bármi kérdésetek van forduljatok hozzám bátran! Ha tudok segítek, ha nem, akkor kerítek valakit aki tud. ;)

Azt szeretem a legjobban a Mafihében, hogy lelkesek és motiváltak a tagok, és jó hangulatúak a programok.

A kedvenc fizikusom Feynman, mert játékos, jó humorú ember volt, aki hozzám hasonlóan nem csak a természettudományok, de a képzőművészet iránt is érdeklődött.

A kedvenc mafihés eseményem a deriválóbajnokság volt eddig. Gólyaként még nem sok mafihés programon volt alkalmam részt venni. Az eddigiek közül azért ez a kedvencem, mert igazán jó hangulatú esemény, ahol sok új embert lehet megismerni, akár más egyetemekről is.

Archívum